Fredrik Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb - Könyvajánó
2016
Mi
marad a legvégén?!
Ha
valamit nem vehetnek el tőlünk, azok a saját emlékeink.
Legalábbis ezt hisszük, amikor fiatalok vagyunk, középkorúak, de
még a szépkor hajnalán sem féltjük az elménkben azokat a
csodálatos és jelentős dolgokat, amelyek velünk történtek,
mondván azt örökké magunkkal visszük. Kimondva- kimondatlanul
tudjuk azonban azt, hogy az emlékek bizony kopnak, méghozzá
folyamatosan.
Az
időskor ezer és egy próbatétel elé állíthat egy embert. A
memóriaromlás kegyetlen jelenség a sz emberi szervezetben, hiszen
rajtunk kívül mindenki látja, hogy mi az, ami nem kerek. A
szenvedő alany ezt csak gyanítja, ám nem tudja megmondani, hogy mi
miatt érzi különösen saját magát. Az időskori leépülés
kegyetlensége vitathatatlan, ám a legrosszabb az egészben az ettől
való félelem.
Az
a félelem, amely úgy és olyan sebességgel kísérti Fredrik
Backman könyvének főhősét, akár az űzött vad. A nagyapa és
unokája, Noah rendszeres szórakozása az idilli padon valóücsörgés, valamint a régmúlt történeteinek, tanulságainak
felemlegetése. A nagypapa a nosztalgiáért, a kisgyermek az szálak
izgalmas fonódása miatt élvezi az együtt töltött hosszú
órákat.
Az
olvasási élményt tekintve egészen egyedülálló világ tárulhat
a könyv kézben tartója elé. Noah-val, az unokával könnyedén
azonosulhat az olvasó, ám ugyanennyire, ha nem, még inkább mélyen
képes átélni a nagypapa lelki vergődését. A tér, ahol a pad
található, napról napra egyre kisebb lesz, amely nem más, mint a
főhős félelmének nyakszorongató allegóriája. A téren látható
a nagyapa régi dolgozóasztala, feltűnik a sárkány, amelyet
Noah-nak adott ajándékba, valamint érezhető az elhunyt feleség
kerti jácintjainak illata. A legmélyebb fájdalommal ez tölti el a
nagypapát.
A
kedélyes viccelődések, és a két ember matematika iránt érzett
szeretete mellett a nagypapának van lelki ereje arról mesélni
Noah-nak, hogy milyen volt élete párjával szerelembe esni, majd
pedig elveszíteni. Az emlék ugyanúgy él a nagypapában, mintha
minden tegnap történt volna. Ennél erősebben csak az él benne,
hogy mennyire fél attól, ha majd nem fog emlékezni rá.
Fredrik
Backman könyvében egy padon ülő férfi, az unokájával, Noah-val
és a az emlékezetével eleveníti meg a téren mindazt, ami fontos
számára az életben. Ott van fiával, unokájával, feleségével.
Az emlékek megkophatnak, de minden, ami szép volt, az igaz volt.
És
az is marad.
„Humans
are a strange breed in the way our fear of getting old seems to be
even greater than our fear of dying.” – Fredrik
Backman
Megjegyzések
Megjegyzés küldése